A Sante Kft.
A SANTE KFT 2003-ban alakult.
Tulajdonosai Fodor János és Gáti Tamás.
A cég fő tevékenysége a rendezvényszervezés. A Magyar Kézilabda Szövetség megbízásából rendezői voltunk a Budapesten 2005-ben megrendezett női kézilabda Európa Bajnokságnak

Önálló rendezvényeink közül kiemelkedik a 2005 júniusától minden évben - Budapesten a Városligetben, Miskolcon, és Pécsett, - megrendezett "Egészségliget", ahol a résztvevők
- támogatóink jóvoltából - ingyenes szűréseken, és különböző az egészségmegőrzéssel és a betegségek megelőzésével kapcsolatos programokon vehetnek részt, kulturális, sport és egyéb szórakoztató programok közül válogathatnak, melynek köre évről-évre bővül.
A rendezvényünk a média élénk érdeklődése mellett zajlik, ennek köszönhetően a résztvevők száma minden évben megközelítette a harmincezer főt.

Másik kiemelkedő rendezvényünk szorosan ahhoz kötődik, hogy Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz. A program sikeres megvalósítása érdekében a városban félévente ismétlődő "lobby-partikat" szervezünk a város, a megye, a régió politikai, gazdasági, tudományos és kulturális elitjének a közreműködésével. Ezt kimondottan abból a célból tesszük, hogy segítsük a városépítő munkát, keretet adjunk az itt élő, és a nem itt élő, de a városhoz kötődő, a városért tenni akaró személyeknek, cégeknek a találkozásra, a vélemények kicserélésére, a véleményformálásra és, hogy tájékoztassuk őket a programokhoz történő kapcsolódás lehetőségeiről.
Az első alkalommal október 27-én megrendezett estének pozitív visszhangja volt mind a résztvevők mind pedig a sajtó részéről.